Serie A: egy hónap után ismét edzőváltás Palermóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 21:56
Egy hónap után hétfőn menesztették Walter Novellinót, a Palermo vezetőedzőjét, akinek mindössze négy bajnoki meccs jutott a klubnál. A csapat, amelynek tagja Balogh Norbert is, mindössze egy pontot szerzett, így 32 fordulót követően a kiesőzónában, a tabella 18. helyén áll.

Olasz sajtóhírek szerint a Palermo következő edzője Davide Ballardini lesz, aki egyszer már irányította a csapatot a mostani idényben.

A szicíliaiak Giuseppe Iachini irányításával kezdték meg a szezont, majd novembertől Ballardini ült a kispadon. Őt január elején az argentin Guillermo Barros Schelotto váltotta, aki azonban egyetlen meccsen sem lehetett ott a pálya mellett, mert nem volt meg a szükséges engedélye. Ezért februárban ideiglenesen Giovanni Bosit és Giovanni Tedescót bízták meg a csapat irányításával, majd ismét Iachini ülhetett le a kispadra, őt váltotta március közepén Novellino.

A szicíliai klubnál az elmúlt 13 évben ez volt a 32. edzőváltás.

 

Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
9 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
17 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik