Palermo: kiderült, ki irányítja a folytatásban Baloghékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 07:28
A Palermo labdarúgócsapata bejelentette, hogy az egy hónap után távozó Guillermo Barros Schelottót Giovanni Bosi váltja a vezetőedzői poszton.

„Miután az UEFA szükséghelyzetet okozott azzal, hogy nem ismerte el Guillermo Barros Schelotto edzői licencét, az első csapat irányításával a Primavera-együttes edzőjét, Giovanni Bosit bízzuk meg” – jelentette be közleményében Maurizio Zamparini elnök. Maurizio Zamparini elnök.

Bosit a meccseken eddig is a padon ülő Giovanni Tedesco fogja segíteni, míg erőnléti edzőként az idáig szintén a Primavera-csapatot irányító, palermói születésű Francesco Sicari dolgozik majd.

A rózsaszín mezeseknél Bosi immár a hatodik edző a szezonban: Beppe Iachinit Davide Ballardini váltotta novemberben, utóbbival azonban látványos összeomlást produkáltak a szicíliaiak, ezért ideiglenesen Bosi és Fabio Viviani vette át a helyét Barros Schelotto kinevezéséig, az argentin időszaka alatt viszont a bajnokikon Tedesco ült a padon a hiányzó licenc miatt.

Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
7 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56
Ezek is érdekelhetik