Parma: visszaszerezték az elárverezett trófeákat

Vágólapra másolva!
2015.10.12. 17:43
A Parma labdarúgócsapata visszavásárolta a klub által szerzett, majd idén a csődbe jutás után elárverezett nemzetközi és hazai trófeákat.

Az 1990-es években fénykorát élő parmai futballcsapat a legutóbbi csődje után a 2015–2016-os idényt az olasz negyedosztályban kezdte meg Parma Calcio 1913 néven. Az anyagi gondok miatt árverésre kellett bocsátani a klub által megnyert trófeákat (a kék-sárgák az UEFA-kupát kétszer, a KEK-et és az Európai Szuperkupát egyszer nyerték meg, az Olasz Kupában háromszor értek a csúcsra), ám ezeket most sikerült visszaszerezni, miután az illetékesek elfogadták a klub ajánlatát.

„Újra nálunk vannak a serlegeink, a maguk testi valójukban, ott, ahová tartoznak – idézi a csapat honlapja Luca Carra általános igazgatót. – A negyedosztályba nevezés után a szövetség a Parma Calcio 1913-at elismerte mint az AC Parma és a Parma FC törvényes jogutódját. A Parma által a hazai és nemzetközi porondon szerzett trófeák újra a klub tulajdonai. Olyan történelemnek a jelképei ezek, amelyet semmilyen csőd nem képes eltörölni, és senki sem tudja elvenni a Parma Calciótól, valamint a szurkolóitól."

Legfrissebb hírek

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

Nagy Ádám csapata kétszer egyenlített Parmában, mégis kiesett az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.24. 19:20

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Serie A: nyolc perc alatt elintézte a Torinót az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 17:07
Ezek is érdekelhetik