Juventus: Pirlo a BL-döntővel elbúcsúzik - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.05.19. 11:36
null
Andrea Pirlo a szezon végén búcsút int a Juventusnak? (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülés szerint Andrea Pirlo nem tölti ki szerződését, amely 2016 nyaráig köti a Juventus labdarúgócsapatához.


Már korábban is felvetődött, hogy Andrea Pirlo a szerződése lejárta előtt elhagyja a Juventust, a Tuttosport angol és amerikai kérőkről írt. A Calciomercato azonban úgy tudja, hogy a 36. életévét kedden betöltő középpályás kelet felé veszi az irányt.

Pirlo tavaly nyáron hosszabbított szerződést a Juventusszal, a 2016-ig szóló új kontraktusa 3.8 millió eurót garantál neki idényenként. Ennél is többet kereshet azonban Katarban, ahol a Calciomercato szerint az el-Dzsais és az al-Szadd is szívesen látná. Előbbi a harmadik helyen zárt legutóbb a katari élvonalban, és a korábbi francia válogatott Sabri Lamouchi a vezetőedzője. Az al-Szadd 2011-ben megnyerte az Ázsiai Bajnokok Ligáját, majd azzal került a középpontba, hogy szerződtette Raúlt, a Real Madrid legendáját – a következő nagy fogása Xavi lehet, és talán Pirlo.

Az olasz középpályás technikai tudását senki sem kérdőjelezi meg, és a Real Madrid elleni BL-elődöntőben azt is láthattuk, hogy a futómennyiségére sem lehet panasz, még a legmagasabb szinten sem. Ennek ellenére 36 évesen már nem biztos, hogy hiányozna neki az öldöklő iram, főleg, ha csillagászati fizetést kapna és esetleg BL-győzelemmel tudna elköszönni a Juventustól.

Ha tényleg elhagyja az idény végén a torinói csapatot, akkor a Barcelona elleni BL-döntő lenne a búcsúmeccse.

Legfrissebb hírek

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22

Új műsor, új férfi, új módi: Ibrahimovic és a különös milánói igazolások

Olasz labdarúgás
2025.02.06. 11:27

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52

Tizenötödik idényére is aláírt a Bayern München legendája

Német labdarúgás
2025.02.03. 17:56

A Milan csatárt vett a Feyenoordtól, és a küszöbön ott áll Joao Félix is

Olasz labdarúgás
2025.02.03. 17:26
Ezek is érdekelhetik