Serie A: újabb pontlevonás, a Parma gyakorlatilag kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.16. 18:15
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) újabb négy pontot levont a Parmától, amely ezzel gyakorlatilag kiesett a Serie A-ból.

A mostani idényben korábban már kétszer is levontak ponto(ka)t a Parmától (összesen hármat), amiért a klub július óta nem fizette ki játékosai járandóságát. A sárga-kék egyesület idő közben hivatalosan is csődbe ment, és bár ötmillió eurós gyorssegélyt kapott a ligától, hogy be tudja a fejezni a bajnokságot, a FIGC most újból megbüntette a szeptember utáni bérek kifizetésének elmaradása miatt.

A kétszeres UEFA-kupa- és egyszeres KEK-győztes csapat a döntés értelmében 12 ponttal áll a Serie A utolsó helyén, és már csak nyolc forduló van hátra. A még bennmaradást érő 17. helyen található Atalantának 29 pontja van, ami azt jelenti, hogy a Parmának szinte az összes hátralévő bajnokiját meg kellene nyernie ahhoz, hogy megőrizze első osztályú tagságát – ráadásul további büntetéseket sem lehet kizárni.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 30 21 7 2 57–15 +42 70
2. Lazio 30 18 4 8 58–28 +30 58
3. Roma 30 15 12 3 41–22 +19 57
4. Napoli 30 14 8 8 50–37 +13 50
5. Fiorentina 30 13 10 7 43–34 +9 49
6. Sampdoria 30 12 13 5 38–31 +7 49
7. Genoa 30 11 11 8 42–34 +8 44
8. Torino 30 11 10 9 35–32 +3 43
9. Milan 30 10 12 8 44–37 +7 42
10. Internazionale 30 10 11 9 46–37 +9 41
11. Palermo 30 9 11 10 42–44 –2 38
12. Sassuolo 30 8 11 11 36–45 –9 35
13. Chievo 30 9 8 13 22–31 –9 35
14. Udinese 30 8 10 12 33–41 –8 34
15. Empoli 30 6 15 9 30–36 –6 33
16. Verona 30 8 9 13 36–54 –18 33
17. Atalanta 30 6 11 13 26–41 –15 29
18. Cesena 30 4 10 16 28–53 –25 22
19. Cagliari 30 4 9 17 35–58 –23 21
20. Parma 30 5 4 21 24–56 –32 12
* a Parmától 7 pont levonva
Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
11 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
14 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
17 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48
Ezek is érdekelhetik