Serie A: 50 millió alatt nem megy sehová az új Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 18:40
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Palermo támadója, Paulo Dybala egészen biztosan nem távozik alacsony vételárért cserébe, sőt már az is biztosnak látszik, hogy legalább 50 millió eurót kell leszurkolni érte a kérőnek.

A francia Paris Saint-Germain ugyanis Dybala egyik közvetítője, Gustavo Mascardi elmondása szerint már 45 millió eurós ajánlatot tett a 21 éves argentin támadóért, ezzel átvette a vezetést a futballistáért vívott harcban. De ő még ennél is többet vár.

„A Paris Saint-Germain 45 millió eurós ajánlattal állt elő, míg a Chelsea már kínált érte 40 milliót – mondta a La Gazzetta dello Sportnak. – Most már az ár nem lehet alacsonyabb 50 millió eurónál. Paulo nyugodt a jövőjét illetően, és felelősségteljesen hozza meg a döntését.”

Dybala a Serie A idényének első játékosa, aki a gólok és a gólpasszok tekintetében is két számjegyig jutott el, 13 találata mellett immár tíz asszisztot jegyez, a Palermo pedig 31 fordulót követően a 11. helyen áll a bajnokságban.

A 21 éves támadót a Juventus, a Roma és az Inter is szerződtetné.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35
Ezek is érdekelhetik