Roma: 40 millió eurós ajánlat érkezhet Manchesterből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.07. 13:59
Olasz sajtóértesülések szerint a Manchester United és a Manchester City is érdeklődik Radja Nainggolan, a Roma belga válogatott középpályása iránt.

A 26 éves játékos 2014 januárja óta erősíti az olasz együttest, amelynek színeiben a mostani szezonban 23 bajnokin három gólt szerzett. A védekezésben és támadásban egyaránt hasznos futballistára Kevin Strootman súlyos sérülése után hárult kulcsszerep, de sikeresen megbirkózott a feladattal.

Nainggolan teljesítményére a két manchesteri gigász, a City és a United is felfigyelt, sőt utóbbi egyesület a nyári átigazolási időszakban állítólag 40 millió eurós ajánlatot készül tenni érte. Az MU első számú célpontja sokáig Strootman volt, ám a „vörös ördögök” a hírek szerint inkább nem kockáztatják meg a sérülékeny holland szerződtetését.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a Manchester United négymillió eurós éves fizetéssel csábítja Nainggolant, aki jelenleg 1.8 milliót keres a Románál. A „farkasok” azonban szeretnék meghosszabbítani a játékos 2018-ban lejáró megállapodását, éves keresetét pedig megemelnék 2.5 millióra.

Az biztos, az MU nem csinálna vele rossz vásárt.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik