Serie A: a Sampdoria elnöke reagált az Eto’o-ügyre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 14:04
Massimo Ferrero, az olasz Serie A-ban szereplő Sampdoria labdarúgócsapatának elnöke cáfolta, hogy Samuel Eto’o szerződést bont a genovaiakkal.

Akét és fél éves szerződést aláírókameruni csatára Torinótól elszenvedett 5–1-es vereség 71. percében, 3–0-s hátránynál lépett pályára, de nem a kései becserélése miatt veszett össze Szinisa Mihajlovics vezetőedzővel.két és fél éves szerződést aláírókameruni csatára Torinótól elszenvedett 5–1-es vereség 71. percében, 3–0-s hátránynál lépett pályára, de nem a kései becserélése miatt veszett össze Szinisa Mihajlovics vezetőedzővel.

A szerb szakember a súlyos vereség után pluszedzésre kötelezte a játékosokat, ám Eto'o ezen nem volt hajlandó részt venni, sőt a torinói mérkőzés után nem utazott vissza a csapattal Genovába, hanem Milánó felé vette az irányt a családjához.

Ezt követően az olasz sajtó arról számolt be, hogy a kameruni máris távozik a klubtól annak ellenére, hogy ebben a szezonban a Sampdoria mellett már az Everton színeiben is pályára lépett, így a tavasszal újabb csapatban már nem szerepelhetne a FIFA szabályai szerint.

„Semmi sem történt, csak egy kis vita volt, nevezhetjük eszmecserének is. Minden rendben van, a klub egységes” – mondta kedden Ferrero, cáfolva az értesülést.

Legfrissebb hírek

Az Atalanta levélben búcsúzott Gian Piero Gasperinitől

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: tűz a Fiorentina edzőközpontjában

Olasz labdarúgás
4 órája

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
Tegnap, 18:47

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04

Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 20:05

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 17:29

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55
Ezek is érdekelhetik