Olaszország: az egykori kispesti lángszóró volt a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.13. 16:46
A canalejuve.it szerint a Juventus egykori játékosa, a korábban a Honvédban is szereplő Davide Lanzafame volt a Perugia legjobbja a tegnapi, Trapani elleni olasz másodosztályú mérkőzésen. Az olasz portál rövid írásban emlékezik meg a játékosról.

„Közületek nem sokan emlékeznek Davide Lanzafaméra" – vezeti fel a cikket a szerző. És valóban, Lanzafame ugyan 2006 és 2008 között a Juve alkalmazásában állt, de többnyire kölcsönben szerepelt más csapatban, illetve 2010-ben egy rövid ideig visszatért a Juventushoz. Az Öreg Hölgy szurkolói minden bizonnyal nem kezdeményeznek szoborállítást a játékosnak, aki összesen négyszer játszott a torinói nagycsapatban.

A portál megemlíti, hogy több olasz játékossal egyetemben a Budapest Honvédban is futballozott a támadó, elmúlt októberében azonban, miután szerződést bontott a Cataniával, sokáig nem volt csapata. Teljesen eltűnhetett volna az olasz futballból, de a nyáron a Perugia adott neki egy esélyt. A hosszú kihagyás után Lanzafame hétről hétre egyre jobb formába lendül.

Olyannyira jó formába, hogy a Trapani elleni bajnokin gólpasszt adott, s a mezőny legjobbja volt. Az írás azzal a gondolattal zárul, hogy ismét lehet becenevén, Lanciafiammén (lángszóró) szólítani.

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55
Ezek is érdekelhetik