Roma: a Colosseumban a Barca vagy a Bayern ellen?

Vágólapra másolva!
2014.11.05. 16:57
null
Fantáziának is erős terv: focimeccs a Colosseumban?
Merész ötlettel állt elő az AS Roma eddig sem visszafogott nyilatkozatairól ismert elnöke. James Pallotta azt találta mondani, hogy a Barcelonát és a Bayern Münchent az ókori Colosseum romjai között felállított ideiglenes futballpályán látnák vendégül.

 

„Van egy nagy célunk, méghozzá az, hogy a Roma egyik mérkőzését a Colosseumban rendezzük meg, az ellenfelünk a Barcelona vagy a Bayern München lehetne – mondta az elnök, majd rátért a merész terv anyagi oldalára is. – Létre kellene hozni egy előfizetős lehetőséget a nézők számára, számításaink szerint világszerte háromszázmillióan lennének kíváncsiak erre az egyedi show-ra, amiért fejenként húsz eurós »jeggyel« kalkulálnánk. Amikor a turisták Rómában sétálnak, nem tudják elkerülni, hogy ne találják szembe magukat a Colosseummal. Egy ilyen mérkőzésre mindenki kíváncsi lenne.”

Nos, a kétezer éves létesítményben jelenlegi állapotában nehéz bármilyen rendezvényt elképzelni, még azoknak is, akiknek amúgy merész a fantáziájuk. A küzdőtér méretei egyébként sem felelnek meg a labdarúgás vonatkozó szabványainak, és az építőtechnika jelenlegi állása szerint is hihetetlennek tűnik futballpályát varázsolni a romok fölé.

Palotta elmondta még, hogy a városi vezetőkkel további projektekről – új stadion, akadémia – is egyeztetnek. Nem meglepő módon Francesco Tottira pályafutása befejeztével a klub nagyköveteként számít, míg szakmai terveik reményei szerint hosszú távra, húsz évre adnak stabilitást a klubnak. Amely közben trófeákat szerez, állandó tényező lesz a BL-ben, sőt, utóbbiban már a most zajló sorozatban is érez valami nagy eredményt. A Bayerntől otthon elszenvedett 7–1-es vereség tükrében ez talán több mint egészséges kincstári optimizmus.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
14 órája

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
Tegnap, 10:09

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51
Ezek is érdekelhetik