Milan: Elcserélném a gólomat a három pontra - Torres

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.24. 14:16
Fernando Torres, az olasz Serie A-ban szereplő AC Milan labdarúgója első gólját szerezte új csapatában, amely 2–2-es döntetlent játszott az Empolival.

Az Empoli 21 perc alatt kétgólos előnybe került hazai pályán a Milan ellen, a vendégek azonban Torres révén már a szünet előtt szépítettek, a második félidőben pedig egyenlítettek. Ez volt a spanyol csatár első gólja új együttesében, amelyben két éven át a Chelsea kölcsönjátékosaként szerepel.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült betalálnom, de jobban örültem volna neki, ha három ponttal távozunk – mondta Torres az acmilan.com-nak. – Ugyan még nem vagyok százszázalékos állapotban, de már pályára tudtam lépni.”

Torres célja, hogy a Milanban ismét bebizonyítsa, képes a legmagasabb szinten is újra jó formában futballozni.

„Az olasz stílus egészen más, mint a spanyol és az angol, de szeretnék minél előbb alkalmazkodni a csapat és a bajnokság stílusához. Örülök neki, hogy ilyen nagyszerű játékosok vesznek körül. Egyre nagyobb lesz az önbizalmam, de természetesen mindig van hová fejlődni.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2 órája

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
7 órája

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik