Serie A: Scudetto? Én a Napolira teszek - Tardelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.15. 21:35
Marco Tardelli szerint a Napoli nyeri meg az olasz bajnokságot, és úgy gondolja, a nápolyiak kiejtik az Athletic Bilbaót a Bajnokok Ligájából.
A játékosként 81-szeres olasz válogatott, edzőként korábban az olasz U21-es válogatottnál, legutóbb pedig Giovanni Trapattoni segítőjeként az ír válogatottnál ténykedő szakember szerint ugyanaz a három csapat végez a dobogón a Serie A-ban, mint az előző idényben, csak a sorrend nem egyezik majd meg. Mint ismert, a 2013–2014-es kiírásban a Juventus nyerte meg az aranyat, megelőzve a Romát és a Napolit.„Az előző idény első három helyezettje még mindig jobban áll, mint a többi csapat – jegyezte meg Tardelli utalva a Juventusra, a Romára és a Napolira. – A Roma megismétli a sikereit, mivel nagyon erős volt az átigazolási piacon. A kérdés csak az, hogyan kezelik majd, hogy a Serie A mellett a Bajnokok Ligájában is szerepelnek. Ami a scudettót illeti, én a Napolira teszek. Két olyan dologgal rendelkeznek, amellyel a többiek nem: óriási szurkolótábor és lelkesedés.”A nápolyiak a BL selejtezőjében a spanyol Athletic Bilbao kiejtésével követhetik a Juventust és a Romát a csoportkörbe.„Úgy gondolom, hogy végrehajtják ezt.”
Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
7 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik