Juve: Vidal kizárta az MU-t, de a távozást nem, a klub viszont igen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 17:28
null
Vidal és a „vörös ördögök” jövője a jelek szerint nem fonódik össze (Fotó: Action Images)
Arturo Vidal, az olasz Juventus labdarúgója kizárta, hogy a Manchester Unitedhez igazolna, torinói jövőjében azonban nem biztos. Mindeközben a Juve általános igazgatója úgy nyilatkozott, a „zebrák” nem tervezik eladni egyik legnagyobb értéküket.

 

A Manchester United hetek óta a chilei középpályás első számú kérőjének számít, de Vidal csütörtöki kijelentése értelmében a transzfer nem fog megtörténni a nyáron.

„Nem tudom, hogy a Juventusnál maradok-e, de boldog vagyok Torinóban. Hétfőn fogunk beszélni Allegrivel. Nem megyek Manchesterbe” – idézte Arturo Vidal szavait a La Gazzetta dello Sport. Giuseppe Marotta, a Juventus sportigazgatója szerint a játékos szavait félreértették.

„A helyzet nagyon egyszerű. Vidal az előző szezonban hosszabbított a klubbal, mivel mindkét fél határozott törekvése volt a közös folytatás. Nincs oka a távozásra. Adott egy gyors interjút futtában, amit jól megrágott, majd felfújt a média” – mondta Marotta.

„Megerősíthetem, hogy Vidal boldog itt, és a szurkolóknak nincs okuk az aggodalomra. Rendkívül meg lennék lepődve, ha nem velünk kezdené meg a szezont. Világklasszis, természetes, hogy nagy klubokkal kapcsolatban vetődött fel a neve. De ne felejtsük el, hogy a Juventus is nagy klub, és ezen nem áll szándékunkban változtatni” – válaszolt a riporterek kérdésére az igazgató.

Mindeközben angol források már arról írnak, hogy a Manchester United menedzserének, Louis van Gaalnak már új alternatívája is van Vidal helyett: a holland Kevin Strootman, a Roma csapatából, aki sérülés miatt lemaradt a nyári világbajnokságról, és a két klub egymás elleni felkészülési mérkőzésén sem lesz ott szombaton Denverben.

Legfrissebb hírek

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik