Roma: Destrót leleplezte a videó, súlyos eltiltást kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.08. 14:58
Négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Mattia Destro, a Roma olasz válogatott labdarúgója egy olyan mozdulatért, amiért a játékvezető nem szankcionálta a vasárnap lejátszott Cagliari–Roma (1–3) olasz bajnokin.

A meccset mesterhármassal eldöntő Mattia Destro a labdáért vívott harc közben hátulról megütötte Davide Astorit, aki szintén tett egy szabálytalan karmozdulatot – csak az utóbbit észlelte a játékvezető, sárga lapot is adott érte.

A filmfelvételen megörökített mozdulatért Destro három meccsre szóló eltiltást kapott, egy további mérkőzésről pedig a sárga lapjai miatt tiltották el (a Cagliari ellen egy másik szabálytalanságért kapott figyelmeztetést).

Azt egyelőre nem tudni, hogy az efféle fegyelmezetlenségekre érzékeny Cesare Prandelli szövetségi kapitány is szankcionálja-e a kiváló formában lévő játékost.

„Volt kontaktus, és először ő használta a karját – kommentálta az esetet a mérkőzés után Destro. – Az én szemem csukva volt, nem láthattam, hol helyezkedik pontosan. Szerintem elsősorban a reakciója miatt kapott figyelmeztetést, nem a karmozdulatért. Történt, ami történt, ettől még haverok maradunk.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik