Légiósok: módosíthatja Feczesin szerződését a Padova

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 10:12
Olasz sajtóértesülés szerint a helyi másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Padova a közeljövőben módosíthatja magyar támadója, Feczesin Róbert szerződését.

A 28 esztendős, jelenleg sérüléssel bajlódó csatár ebben az idényben mindössze tizenhárom mérkőzésen lépett pályára a Serie B-ben, és könnyen elképzelhető, hogy a szezon hátralévő részében már nem számíthat rá csapata.

A feltételezések szerint ugyanis a Padova vezetősége – amely hosszabb távon igényt tart a futballistára – kitenné a bajnokságra nevezett keretből a harcképtelen Feczesint, aki helyett az ismét teljes értékű edzésmunkát végző, 32 éves Francesco Modestót tenné be.

Ezzel egy időben a bennmaradásért küzdő együttes elöljárói állítólag arra készülnek, hogy módosítsák a 11-szeres magyar válogatott támadó 2015-ben lejáró szerződését, de nem szeretnének úgy járni vele, mint Andrea Raimondival, akit 2014 januárjában kivásárolt kontraktusából a Trapani.

A fejleményekből arra lehet következtetni, hogy Feczesinnek nincs bérelt helye a Padova keretében.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
3 órája

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
6 órája

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik