Serie A: Lassúak és lusták voltunk a Juve ellen - Mazzarri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 13:31
null
Juve-öröm és Inter-bánat, a torinóiak nyerték a Derby d'Italiát (Fotó: Reuters)
Walter Mazzarri, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint van mit tanulniuk a Juventustól. Mint ismert, a listavezető torinóiak 3–1-re nyerték a Derby d'Italiát vasárnap este.

 

 

„Koncentrálnunk kellett volna mindenre, ahogy a Juventus is tette. A torinóiak elszántabbak és agresszívebbek voltak, míg mi lassúak és lusták – ostorozta csapatát Walter Mazzarri, az Inter vezetőedzője. – Ideges voltam a második kapott gól miatt, tisztázhattunk volna, de egyszerűen lassúak és körülményesek voltunk. Sokat kell még tanulnunk. Voltak helyzeteink, Rodrigo Palacio kétszer is visszahozhatta volna a meccsbe a csapatot."

Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője maximalista, még több gólt szeretett volna látni az Inter kapujában. A listavezetőnél Stephan Lichsteiner, Giorgio Chiellini és Arturo Vidal volt eredményes.

„Nagyszerű győzelem volt – mondta a találkozó után Conte. – Tudtuk, hogy az Inter Mateo Kovacicot és Ricky Álvarezt állítja rá Andrea Pirlóra, így erre is felkészültünk. Jól futballoztunk, szégyen, hogy kaptunk egy gólt, ami zavart keltett. Az emberek gyakran kérdezik, miért integetek még az utolsó percben is, ha vezetünk, de tudom, hogy egy rossz pillanat elég ahhoz, hogy újra nyílt legyen a meccs."

„Vezetjük a tabellát a Serie A-ban, de több gólt is szerezhettünk volna az Inter ellene. Samir Handanovicnak több nagy bravúrja is volt, de mi sem voltunk annyira hatékonyak, mint kellett volna. Ugyanakkor a jó teljesítményünk fontosabb, boldog vagyok a pályán látottakkal."

Conte beszélt Pablo Daniel Osvaldo átigazolásáról is. „Osvaldo egy lehetőség volt, amit megragadtunk. Nagyon szeretett volna a Juventusban futballozni, ezért fizetésének nagy hányadáról is hajlandó volt lemondani. Örülünk, hogy egy minőségi támadóval erősödtünk, hiszen még a bajnokságban és az Európa-ligában is helyt kell állnunk."

A Juventus előnye kilenc pont a tabellán 22 forduló után, igaz, a második AS Roma Parma elleni hazai bajnokiját a rossz időjárás miatt elhalasztották. A hatodik helyre visszacsúszó Inter hátránya 26 pont az éllovas mögött.

OLASZORSZÁG, SERIE A
22. FORDULÓ
Juventus–Internazionale 3–1 (Lichtsteiner 15., Chiellini 47., Vidal 55., ill. Rolando 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 19 2 1 54–16 +38 59
2. Roma 21 15 5 1 45–11 +34 50
3. Napoli 22 13 5 4 44–26 +18 44
4. Fiorentina 22 12 5 5 39–24 +15 41
5. Verona 22 11 2 9 37–35 +2 35
6. Internazionale 22 8 9 5 39–27 +12 33
7. Torino 22 8 9 5 35–28 +7 33
8. Parma 21 8 8 5 32–27 +5 32
9. Lazio 22 8 7 7 29–29 0 31
10. Milan 22 7 8 7 35–32 +3 29
11. Genoa 21 7 6 8 23–26 –3 27
12. Atalanta 22 8 3 11 24–30 –6 27
13. Cagliari 22 5 9 8 21–31 –10 24
14. Udinese 22 7 2 13 22–32 –10 23
15. Sampdoria 21 5 7 9 25–32 –7 22
16. Chievo 22 4 6 12 16–29 –13 18
17. Bologna 22 3 9 10 20–38 –18 18
18. Livorno 22 4 5 13 22–40 –18 17
19. Sassuolo 22 4 5 13 23–48 –25 17
20. Catania 22 3 6 13 16–40 –24 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik