Roma: 500 ezer euróért, 17 évesen szerzik meg az „új Ibrát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 07:17
A Corriere dello Sport beszámolója szerint a Liverpoolt, a Tottenham Hotspurt és a Celtic Glasgow-t megelőzve az AS Roma szerződteti a Svédország új Ibrahimovicának tartott Valmir Berishát.

Berisha az őszi U17-es világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, ahol hét gólt szerezve elhódította a gólkirályi címet és a bronzéremig vezette a svéd korosztályos válogatottat. Mivel a szerződése a nyáron lejár és nem kíván hosszabbítani, óriási versenyfutás zajlik érte, amelyben az olasz lap információja szerint a Roma győzött: a „farkasok” félmillió eurót – majd a folytatásban a bónuszokat – fizetnek a Halmstads BK-nak a kitűnő felépítésű támadóért.

Berisha ugyanis nemcsak posztját és balkáni gyökereit – 1996. június 6-án, a mai Koszovó területén található Decanban született – tekintve hasonlít Zlatan Ibrahimovicra, hanem kiváló adottságait is a PSG sztárjához mérik: 186 centiméter magas, 76 kilogramm, és technikáját bizonyítja, hogy a svéd U19-es bajnokságban 20 meccsen 16-szor talált már be.

Ugyan a fiatal tehetség a példaképének egyértelműen Ibrát tartja, nem mindenben lehet közte és a zabolázatlan Ibra között párhuzamot vonni – Berisha edzői áradoznak a csatár szorgalmáról, alázatosságáról és nagylelkűségéről.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
13 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12
Ezek is érdekelhetik