Roma: a brazil válogatott szélső a „farkasokat” választotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.20. 00:20
A tízszeres brazil válogatott szélső, Michel Bastos vasárnap megérkezett Olaszországba, és hétfőn átesik az orvosi vizsgálatokon, hogy aztán fél évre aláírjon az AS Roma labdarúgócsapatához.

A 30 éves, főképp a bal oldalon bevethető brazil játékos közel állt ahhoz, hogy a Napoli futballistája legyen, de a Roma végül „beelőzött". Bastos azért is döntött a fővárosi csapat mellett, mert így újra együtt dolgozhat korábbi lille-i edzőjével, Rudi Garciával.

„Forza Roma! Nagyon örülök, hogy itt lehetek" – mondta a rá várakozó újságíróknak a római repülőtéren Bastos, akit fél évre ad kölcsön egyesült arab emírségekbeli klubja, az el-Ain. A Roma a szezon végén 3.5 millió euróért végleg megszerezheti.

Olasz sajtóhírek szerint a Schalkéban és a Lyonban is megfordult szélső hétfőn esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, kedden pedig már a lelátóról tekinti meg a Roma–Juventus Olasz Kupa-negyeddöntőt.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
17 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
19 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59
Ezek is érdekelhetik