Milan: Galliani és Barbara Berlusconi együtt irányítanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 13:10
null
Barbara Berlusconi és Galliani: a jövőben együtt dolgoznak a Milan sikereiért
Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke bejelentette, két általános menedzsere lesz a klubnak a jövőben Adriano Galliani és Barbara Berlusconi személyében.

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, mégis marad a posztján Adriano Galliani. A 69 esztendős sportvezető csaknem 28 éve a milánóiaknál dolgozik, de a héten bejelentette a távozását, miután úgy látta, hírnevének sokat ártottak az igazolásait érő bírálatok. Silvio Berlusconi azonban a jelek szerint elsimította az ellentéteket, amelyek Galliani, és lánya, Barbara Berlusconi között bontakoztak ki.

„Teljes mértékben sikerült megállapodni abban, hogyan működjön a klub. A jövőben két általános menedzser lesz, az egyik Adriano Galliani, aki a sportkérdésekkel foglalkozik, míg Barbara Berlusconihoz tartozik minden más terület. Ami engem illet, megígértem, hogy közelebb fogok állni a klubhoz és a csapathoz" – közölte újságírókkal Silvio Berlusconi elnök.

Azt ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, a vázolt felállásban hol lehet a helye Paolo Maldininek, akit Barbara Berlusconi szívesen látott volna a csapat mellett technikai igazgatóként.

A Sky Sport Italia szerint Galliani az este folyamán már beszélt is Barbarával, megjegyezve, hogy a „Milan érdekében közösen fognak tevékenykedni a jövőben".

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik