Internazionale: Megvenni Messit? Miért ne? - Thohir

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.17. 16:58
Hangzatos kijelentéssel vétette észre magát Erick Thohir, az olasz Inter labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa, illetve elnöke. A 43 éves indonéz üzletember Lionel Messi megvételétől sem zárkózott el automatikusan.
„Megvenni Messit? Miért ne? Beszélek az edzőnkkel” – mondta Thohir, aki a jelek szerint aligha megy a szomszédba egy jó beszólásért, amit a Corriere dello Sport máris a címlapon hozott. Az Inter-tulaj nem felejtette ki a városi riválist Milant sem, szerinte aki nem áll be mögé a sorba, az bizony Milan-drukker.Az olasz lap – mintegy megtámasztandó címlapsztoriját –, Thiago Motta egyik korábbi nyilatkozatát említett. A PSG brazil-olasz középpályása – aki pályafutása során korábban megfordult a Barcelonában és az Interben is – azon a véleményen van, hogy Messi még nagyon fiatal játékos, előbb vagy utóbb biztos sor kerül majd esetében is egy klubcserére. Márpedig akkor a kérők között elsőként az Inter szándékai lesznek a legkomolyabbak.A jelenleg sérült Messi kivásárlási ára 250 millió euró, bár amikor a nyáron a PSG komolyan fenyegette a Barcát, hogy megveszi az argentint, ha nem hagynak fel a Thiago Silva megszerzéséért folytatott kampánnyal, akkor Sandro Rosell, a katalánok elnöke sietve kijelentette: a 250 millió euró természetesen nettóban értendő, inkább 580 millió euróban gondolkodjon a vevő…Thohir aligha utoljára adott címlapsztorit az olasz sajtónak, a napokban – már elnökként – például betért az Inter egyik hivatalos shopjába, majd ott vásárolt és annak rendje szerint fizetett a kasszánál. Illetve csak fizetett volna, mert a pénztáros jelezte, hogy neki ezt nem muszáj. A tulajdonos-elnök viszont ragaszkodott a formaságokhoz, és mindössze annyit fűzött az egészhez: „az üzlet az üzlet”.
Legfrissebb hírek

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
14 órája

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48
Ezek is érdekelhetik