Serie A: „Nem szerencsések vagyunk”; rekordra hajt a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 12:30
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójában a listavezető Roma a Chievo ellen szezonbeli tizedik sikerét arathatja, Rudi Garcia vezetőedző szerint nem a szerencsén múlik a csapat jó szereplése.

A „farkasok” sorozatban kilenc győzelemmel kezdték a 2013–2014-es bajnokságot, ilyen jó startra pedig csak a 2005–2006-os Juventus volt képes, tíz siker eddig még egy csapatnak sem jött össze a Serie A történetében. A Roma ráadásul hazai pályán, az utolsó, mindössze négy pontot szerző Chievo ellen szerepel csütörtökön, így minden adva van a csúcsdöntéshez.

„Ez lesz a legnehezebb meccsünk a szezonkezdés óta, mivel nagyon nehéz a Chievo ellen játszani – mondta Garcia. – Csak akkor nyerünk, ha alázatosak maradunk. A játékosok mindig pozitívan reagálnak a javaslataimra, és mindenekelőtt bíznak a tapasztaltakban. Tudják, hogy egy Serie A-mérkőzést sem nyernek meg előre.”

„Arra sincs szükségük, hogy elmondjam nekik, hogy ez a történet túl csodálatosan alakul számunkra ahhoz, hogy most elveszítsük a koncentrációnkat. Alig várjuk a következő mérkőzésünket, és még mindig kiéhezettek vagyunk ezekre a tapasztalatokra.”

„Amikor elveszítjük Francesco Tottit, Gervinót és Maicont, nem vagyunk épp szerencsések – vélekedett a szerencse szerepéről Garcia. – Ugyanakkor Fortuna a bátrak mellé áll. Nézzük csak meg Leandro Castán tisztázását a gólvonalról. Ez nem a szerencsén múlott, hanem az elszántságon és a győzni akaráson. Ugyanez volt Daniele De Rossi mentésénél a Napoli ellen. Ha ezt szerencsének akarja valaki hívni, akkor, azt hiszem, szerencsések vagyunk.”

„A tizedik fordulónál tartunk, úgyhogy a befutó még nagyon messze van. A célunk, hogy a végsőkig harcoljunk a favorit Juventus, Napoli kettőssel – tekintett előre a Roma mestere. Az együttesbe visszatérhet Gervinho, de Totti továbbra is partvonalon kívül rekedt, Maicon pedig eltiltott. – Óriási kár Totti kiesése, de a legfontosabb a csapat identitása.”

A „farkasokkal” kapcsolatos további hír, hogy a Manchester United által körüludvarolt Miralem Pjanic hamarosan meghosszabbíthatja 2015-ben lejáró szerződését, a bosnyák középpályás a La Gazzetta dello Sport értesülése szerint 2018-ig írhat alá, fizetése pedig évi nettó 2.8 millió euróra emelkedik majd.

A szezon során már három bajnoki gólnál járó Pjanic várhatóan még novemberben aláírja új szerződését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik