Fogadási csalás: Contét és Ranocchiát tanúként hallgatják ki Lanzafaméék tárgyalásán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 09:28
Bariban ma kezdődik két, az olasz fogadási csalásban (calcioscommesse) érintett mérkőzés eseményeinek tárgyalása, amelyben összesen 25 játékos vagy edző neve szerepel vádlottként, ugyanakkor a neves tanúk miatt is kiemelt figyelmet kap az ügy.



A 2008. május 10-én játszott Bari–Treviso (0–1) és a 2009. május 23-i Salernitana–Bari (3–2) Serie B-s mérkőzés előtt és alatt történtek tisztázása miatt a védelem tanúként idézte be Antonio Contét, a Bari akkori, a Juventus jelenlegi vezetőedzőjét, Giorgio Perinettit, a Bari korábbi sportigazgatóját és a válogatott Andrea Ranocchiát is. Az Inter hátvédje utóbbi mérkőzésen szerepelt, az utolsó gólt szerezte az összecsapáson.

A 2008. május 10-én játszott Bari–Treviso (0–1) és a 2009. május 23-i Salernitana–Bari (3–2) Serie B-s mérkőzés előtt és alatt történtek tisztázása miatt a védelem tanúként idézte be Antonio Contét, a Bari akkori, a Juventus jelenlegi vezetőedzőjét, Giorgio Perinettit, a Bari korábbi sportigazgatóját és a válogatott Andrea Ranocchiát is. Az Inter hátvédje utóbbi mérkőzésen szerepelt, az utolsó gólt szerezte az összecsapáson.

A vád szerint a két mérkőzést összesen 220 ezer euróért adták el az ügyben érintettek. A Bari–Treviso meccs eladásával tíz akkori bari játékost gyanúsítanak, amelyért állítólag 70 ezer eurót kaptak zsebbe a futballisták. A salernói fellépés hazai győzelmét a vád szerint két Salernitana-játékos és egy vezető (Luca Fusco, Massimo Ganci és Cosimo D’Angelo), illetve egy bari összekötő (Angello Iacovelli) szervezte meg. A bariaknak összesen 150 ezer eurót biztosítottak, hogy elveszítsék az összecsapást, és – miután Iacovelli fenntartott magának 38 ezer eurót az összegből – összesen 16 játékos kapott fejenként 7000 eurót a manipulációért.

Mindkét mérkőzésre vonatkozóan a vádlottak között szerepel a korábbi Budapest Honvéd-játékos, Davide Lanzafame neve, akit az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága júliusban – vádalku után – tizenhat hónapra tiltott el, és a nyár óta nincs csapata. A fegyelmi bizottság ítéletét itt olvashatja az ügyben!

Az ANSA olasz hírügynökség arról számol be, hogy Davide Lanzafame, Christian Stellini és Nicola Santoni vádalkut köt, meghallgatásukat december 11-ig elhalasztották.

 

Legfrissebb hírek

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
16 órája

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Serie A: döntöttek a Napoli és az Internazionale meccsének időpontjáról

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 12:44

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
2025.05.11. 16:56

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36
Ezek is érdekelhetik