Sampdoria: Koman többre vihette volna - Palombo

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 10:09
null
Angelo Palombo és Koman Vladimir a mai napig tartják egymással a kapcsolatot (Forrás: Action Images)
Vasárnap óta Bükfürdőn edzőtáborozik a Sampdoria, amely tegnap felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott a Haladástól. Angelo Palombo exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben beszélt Laczkó Zsoltról és Koman Vladimirről is.

 

„Elsőre komoly, csendes fiúnak látszik, valójában azonban pont olyan, mint én. Imád viccelődni, nevetni, örökké húzzuk egymást. Bosszantásban kifogyhatatlan az ötletekből, bármikor jöhet tőle egy tasli, olaszul sértegetni pedig már úgy tud, mintha világéletében nálunk élt volna” – mondta Palombo Laczkó Zsoltról, azt azonban nem tudja, hogy a magyar válogatott játékos marad-e a csapatnál.

„Ezt az edző és a klub dönti el. Elszántsága, fizikai adottsága alapján megérdemelné a bizalmat. Örültem neki, hogy egy év szünet és a Vicenzánál töltött nehéz időszaka után újra köztünk van.”

A 31 éves 22-szeres olasz válogatott játékos Koman Vladimirről is elmondta a véleményét.

„Nem volt szerencséje nálunk, többre vihette volna. Időnként még most is beszélünk, tudom, hogy Oroszországba került, a Krasznodarhoz. Elsősorban kívánom neki, legyen boldog, másodsorban pedig azt, hogy térjen vissza mihamarabb a futball első vonalába.”

„HIÁBA CSÖKKENT A FIZETÉSÜNK, ÍGY IS RENGETEG PÉNZT KERESÜNK” – AZ EGYOLDALAS INTERJÚT KERESSÉK A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Koman Vladimir reaktiválta magát, az NB III-as Kelenhez igazolt

Labdarúgó NB II
2025.02.11. 18:15

Koman: Mások szerint több volt a pályafutásomban, de én kihoztam belőle a maximumot 

Minden más foci
2025.01.19. 15:22

Laczkó Zsolt: Egyik osztálynak sem tesz jót, ha háromhavonta új osztályfőnök érkezik

Labdarúgó NB II
2024.12.20. 15:03

Az Atalanta és a Roma is kiütötte Serie B-s ellenfelét az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2024.12.18. 23:15

Párhuzamos életrajzok – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB II
2024.12.17. 23:18

Már nem Laczkó Zsolt a Budapest Honvéd edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.12.17. 12:18

Szabó István lehet a Honvéd vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.11.18. 22:10
Ezek is érdekelhetik