Napoli: Raúl Albiol négy évre aláírt - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 12:58
A Real Madrid és a Napoli is a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a spanyol klub középhátvédje, Raúl Albiol hivatalosan is a Serie A ezüstérmeséhez szerződött, négy évre kötelezte el magát.

A 27 éves Albiol és a Napoli már korábban megegyezett egymással, a kötelező orvosi vizsgálatokon a játékos a hét elején átesett, de hivatalos megerősítést csak vasárnap kapott az átigazolás. A Real Madrid 2009-ben 15 millióért szerződtette a védőt a Valenciától, most 12 millióért adta el.

Albiol a királyi klub kötelékében töltött négy szezonjában – az első idényét kivéve – nem számított alapembernek, Pepe, Sergio Ramos, Ricardo Carvalho és az elmúlt esztendőben a fiatal Raphaël Varane is inkább élvezte a vezetőedzői bizalmat. A Napolihoz az Interhez távozó rutinos argentin védő, Hugo Campagnaro pótlására, Rafa Benítez külön kérésére érkezett. José María Callejón után ő a második madridi igazolás az olasz klubnál, de könnyen lehet, hogy nem az utolsó, hiszen sajtóértesülések szerint a királyi klub a Napoli Higuaínért tett 35 millió eurós ajánlatát is elfogadta.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
7 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35
Ezek is érdekelhetik