Felkészülés: öt gólt szerezve győzött a Milan - videó

Vágólapra másolva!
2013.07.20. 22:32
Az AC Milan szombaton 5–1-re legyőzte a Serie D-ben szereplő Pergolettesét a Milanello edzőközpontban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A hat gólt hozó összecsapás első félidejében milánói oldalon a Gabriel – Antonini, Zaccardo, Bonera, Didac – Traoré, De Jong, Nocerino – Emanuelson – Niang, Robinho kezdő tizenegy futott ki a pályára. A 19. percében Bakaye Traoré, a milánóiak középpályása nyitotta meg a gólok sorát, majd fél óra elteltével a holland Urby Emanuelson és a héten hosszabbított Robinho is betalált.héten hosszabbított Robinho is betalált.

A második játékrészben Massimiliano Allegri vezetőedző több fiatal játékost is bevetett, többek között a 18 éves középső középpályást, Bryan Cristantét és a szintén 18 esztendős csatárt, Andrea Petagnát, aki a Milan ötödik gólját vállalta magára egy hárított büntető utáni ismétlésből. A második félidőben rajta kívül még a ghánai válogatott középpályás, Kevin-Prince Boateng is eredményes volt. A Pergolettese becsületgólja a mérkőzés 89. percében született.

A Milan július 23-án (kedden) a TIM-kupán szerepel, amelyen a Juventus és a Serie A feljutója, a Sassulo lesz az ellenfele.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Milan–Pergolettese 5–1
(3–0)
Milanello
A Milan gólszerzői:
B. Traoré (19.), Emanuelson (30.), Robinho (32.), K.-P. Boateng (61.), Petagna (75.)

Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás, Matic az olasz újonchoz szerződött – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
22 órája

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24
Ezek is érdekelhetik