Milan: Mindenkinek köszönöm a csodálatos 18 évet - Ambrosini

Vágólapra másolva!
2013.06.14. 15:16
Massimo Ambrosini csodálatosnak nevezte a Serie A-ben szereplő Milannál töltött 18 évet, és nem zárta ki, hogy aktív pályafutását a Fiorentinában folytassa.
Mint ismert, a 36 éves középpályás 18 év után távozik a Milantól, miután a klub nem hosszabbítja meg lejáró szerződését. Mint ismert, a 36 éves középpályás 18 év után távozik a Milantól, miután a klub nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.

„Nem könnyű. Érzelmes ember vagyok. Eldöntöttem, hogy nem akarok beszélni pár napig a történtekről, mert nem akartam felfűtött hangulatban valami olyat mondani, ami nem lett volna fair a klubbal szemben, amelyben tizennyolc éven át játszottam” – mondta Ambrosini.

„Mindenkinek köszönöm, különösen Silvio Berlusconi elnök úrnak, Adriano Gallianinak és Ariedo Braidának. Csodálatos volt az itt töltött idő, ezt a tizennyolc évet soha nem fogom elfelejteni” – tette hozzá az együttes korábbi csapatkapitánya.

„Nem az én dolgom elmondani, hogy a klub jó vagy rossz döntést hozott. Semmi botrányos nem történt. Harminchat éves vagyok, rengeteget adtam a Milannak, amelynek joga volt meghozni ezt a döntést. Jobban szerettem volna, ha más módon tájékoztatnak a döntésükről, de én most azért vagyok itt, hogy köszönetet mondjak” – folytatta Ambrosini.

„Az élet megy tovább. Még mindig úgy érzem magam, mint egy játékos, és továbbra is az akarok lenni. És nem haraggal hagyom el a Milant.”

És hogy hol folytatja? A játékost szóba hozták már az angol West Hammel, valamint a Fiorentinával is.

„A Fiorentina nagyszerű csapat, fantasztikus edzővel és komoly, nagyravágyó tervekkel. Ha megkeresnének Firenzéből, meghallgatnám, mit ajánlanak” – zárta mondandóját Ambrosini.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik