Inter: ügynöke szerint Cassano marad a klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 14:06
Antonio Cassano ügynöke, Beppe Bozzo szerint a 35-szörös válogatott támadó a következő szezonban is marad az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionalénál.
Mint ismert, a nem éppen túlzottan jó magaviseletéről ismert támadó az előző idény előtt szerződött Milánó piros-fekete részéről a fekete-kékekhez, ám kegyvesztetté vált az együttest korábban irányító Andrea Stramaccioninál.„Marad az Internél – mondta a 30 éves támadó ügynöke, Beppe Bozzo. – Úgy gondolom, hogy az Inter edzőjének rendelkezésére a következő szezonban is nagyszerű keret áll. Massimo Moratti elnök úr hoz majd pár játékost, akik beleillenek Walter Mazzarri játékstílusába. Továbbá az is a csapat malmára hajthatja a vizet, hogy nem kell az európai porondon szerepelni, így több energiát tud a bajnokságra fordítani.”
Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik