Catania: Lanzafame újra a szicíliaiaknál akar játszani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 07:32
A tavaszt kölcsönben a Budapest Honvédnál töltő Davide Lanzafame ügyeit intéző testvére, Giovanni Lanzafame elmondta, a fogadási csalással gyanúsított támadó újra a Cataniában szeretne futballozni.
„Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, mivel Davide a Catania játékosa, miután visszatért külföldről. A testvérem most nyaral, visszatérése után dől el, mi lesz a sorsa. Először a Cataniával kell egyeztetünk, mivel két évig még szerződés köti a klubhoz, aztán majd meglátjuk, mik a lehetőségeink" – mondta Giovanni Lanzafame a Tuttomercatoweb.com-nak, akit az esetleges érdeklődőkről is megkérdeztek.„Egyelőre még korai erről beszélni, a piac még nem indult be, és nem sok konkrétumról tudok beszámolni. A testvérem a Cataniánál szeretne maradni, de erről a klub vezetőivel kell egyeztetnünk. Davide részéről nincs akadálya, hogy újra a Catania mezét viselje" – tette hozzá a játékosügynökként dolgozó testvér.A testvér Lanzafame fogadási ügyéről nem ejtett szót az olasz portálnak adott interjújában.
Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Serie A: döntöttek a Napoli és az Internazionale meccsének időpontjáról

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 12:44

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
2025.05.11. 16:56

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06
Ezek is érdekelhetik