Serie A: Tottiban még mindig van néhány év - Capello

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 22:27
Fabio Capello az olasz RAI Radiónak nyilatkozva egyszerre beszélt korábbi két játékosáról, Antonio Cassanóról és Francesco Tottiról. Előbbit kárhoztatta tehetségének elpazarlása miatt, míg utóbbit dicsérte azért, amit eddig elért pályafutása során.
Az oroszok szövetségi kapitányát először arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy Cassano állítólag csúnyán összeveszett edzőjével, Andrea Stramaccionival. „Nagy kár érte. Sokkal többet kihozhatott volna a karrierjéből, mint amennyit eddig elért. Reméltem, hogy a fia születése után végre felnő, de sajnos mindig csak ugyanazok a dolgok ismétlődnek vele. Jó gyerek, nagylelkű, de képtelen felfogni, hogy mindig vannak bizonyos határok, és ha elveszti az önkontrollját, senki sem tudja megállítani” – mondta a 66 éves szakember, akinek a Románál és a Real Madridnál is volt játékosa a megzabolázhatatlan Inter-csatár.Tottiról ugyanakkor valósággal áradozott korábbi edzője. „Totti egyszerűen bajnoknak született, és mint ilyen, kifogyhatatlan a zsenialitásból. A gyorsaságából talán már veszített, de a technikája feledteti mindezt. Én voltam az, aki először ebben, a neki illő szerepkörben játszattam, mert észrevettem, hogy egészen kivételes hatékonysággal lő kapura minden meccsen. Ő sem játszhat örökké, de szerintem még mindig benne van néhány év” – mondta Capello.
Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
16 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46
Ezek is érdekelhetik