Milan: Balotelli szerint odaérhetnek a második helyre

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 13:27
Mario Balotelli, a Milan labdarúgócsapatának támadója bízik benne, hogy odaérhetnek a második helyre a bajnokság végére. A Manchester Citytől szerződtetett csatár szerint ehhez az kell, hogy a hátralévő meccsek mindegyikét megnyerjék.

„Egyszerre csak egy meccsre kell koncentrálnunk, és a többi csapatot nem kell figyelnünk. Az összes hátralévő bajnokinkat meg akarjuk nyerni – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Mario Balotelli. – Győzni jöttem ide, mindent meg is teszek ezért. Ha a pályán vagyok, megpróbálok gólt szerezni, ha nem, akkor támogatom a társaimat, akik közül néhányan még nálam is fiatalabbak. Gyorsan beilleszkedtem, fejlődök és keményen dolgozok, hogy még jobbá válhassak."Mario Balotelli. – Győzni jöttem ide, mindent meg is teszek ezért. Ha a pályán vagyok, megpróbálok gólt szerezni, ha nem, akkor támogatom a társaimat, akik közül néhányan még nálam is fiatalabbak. Gyorsan beilleszkedtem, fejlődök és keményen dolgozok, hogy még jobbá válhassak."

Balotelli eddigi hat bajnokiján hét gólt szerzett a Milan színeiben. A piros-feketék a kezdeti mélyrepülésük után már harmadik a tabellán, lemaradásuk mindössze két pont a második Napoli mögött.

Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40
Ezek is érdekelhetik