Juventus: ittasan vezetett a forgalommal szemben Bendtner

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 14:08
Ittas vezetésért letartóztatták Koppenhágában Nicklas Bendtnert, a Juventus dán csatárát. A sérüléséből hazájában lábadozó támadót hajnalban kapták el a rendőrök, akiknek az tűnt fel, hogy az egyik főúton szembe megy a forgalommal.

„Kedves barátaim, hajnalban letartóztattak, mert enyhén ittasan ültem a volán mögé – írta Bendtner a Twitteren. – Csendes éjszaka volt, nagyon sajnálom az esetet, nem oké inni és vezetni, a tettemért természetesen vállalom a következményeket.”Bendtner a Twitteren. – Csendes éjszaka volt, nagyon sajnálom az esetet, nem oké inni és vezetni, a tettemért természetesen vállalom a következményeket.”

Bendtnert az Arsenal az idény végéig kölcsönadta a Juventusnak, amelynél eddig nem szerzett gólt (úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem sikerült neki a labdát a kapuba berúgni…). Az orvosok szerint sérülése miatt legközelebb áprilisban léphet pályára.

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
5 órája

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09

Rice bombája eldöntötte: az Arsenal legyőzte a Newcastle-t, és bebiztosította a BL-indulást

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:29

Megtette ajánlatát Gyökeresnek az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.16. 16:36

Real Madrid, Liverpool, Chelsea, Arsenal – sorban állnak az elitklubok a Bournemouth védőtehetségéért

Spanyol labdarúgás
2025.05.13. 18:47
Ezek is érdekelhetik