Inter: az olasz csábító, Moratti rácsörgött Mourinhóra - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.27. 13:51
Az olasz La Gazzetta dello Sport információi szerint az Internazionale tulajdonos-elnöke, Massimo Moratti telefonon érdeklődött José Mourinhónál, mindenek előtt a szakember közel jövőbeni tervei után kíváncsiskodott. Méghozzá a közös munka felújításának reményében...

Ennyire persze aligha szaladhatunk előre, hiszen hivatalosan még az sem lett kijelentve, hogy a portugál elhagyja a spanyol Real Madridot, amelyhez 2016-ig szóló szerződés köti. A jelekből persze arra következtet a világsajtó – Mourinho június eggyel felmondta albérletét; a személyzettel közölte, hogy keressenek új munkaadót maguknak; a szezon közben a csapat spanyol kulcsembereivel konfrontálódott; megosztja az öltözőt; és különben is folyamatosan félre nem érthető, bár nem direkt nyilatkozatokat ad mostanság ebben a témában –, hogy távozik. Új állomáshelyként mindenek előtt két régi jöhet szóba: első lépésként a Chelsea – állítólag már Rafa Beníteznek is meg vannak számlálva a napjai –, a második opció viszont az Inter. És a PSG-ről sem szabad megfeledkezni, amely ugyancsak meg szeretné szerezni magának…

Moratti tisztában van azzal, hogy az Inter a második helyen áll a rangsorban, Mourinho mindenek előtt a Premier League-be vágyik vissza – persze a párizsiak pénze is sokat nyomhat a latban –, de nem akar lemaradni semmiről. Főként nem a portugál edzőről, ha mégis változna a szélirány, s véletlenül Milánó felé fújná a trénert.

Hivatalosan a Moratti-féle telefont, főként annak tartalmát senki nem erősítette meg, viszont megszólalt a témában Bedy Moratti, az Inter elnökének filmszínész nővére, aki a jelek szerint a futballszakmában is szakavatott.

„Hogy Mourinho visszatér-e az Interhez? Az embereknek megvan a joguk ahhoz, hogy erről álmodjanak. Mindannyian szeretnénk, hogy ez a valóságban is így legyen, habár tudjuk, hogy ez nehéz feladat, de az életben soha nem lehet tudni.”

Legfrissebb hírek

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59
Ezek is érdekelhetik