Fogadási ügy: Lanzafame újra elismerte, hogy pénzt fogadott el

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 12:20
Ahogy arról korábban hírt adtunk, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) által korábban nyilvánosságra hozottaknak megfelelően a szövetségi ügyészsége hétfőn kihallgatta Davide Lanzafamét, a Budapest Honvéd támadóját a Barival kapcsolatos bunda-, illetve fogadási csalási ügyben. A resport.it című olasz honlap kedden részleteket is közölt a csatár vallomásával kapcsolatban.

Lanzafame akkori csapattársai közül kedden Andrea Ranocchia és Simone Bonomi is tagadta, hogy bármilyen szerepe lett volna a csalásban. Az Internazionale válogatott védője – aki amúgy gólt szerzett az ominózus, Salernitana elleni mérkőzésen – „teljesen ártatlannak” vallotta magát a 40 perces kihallgatás után, és azt mondta, hogy a kérdésekre válaszolva „tisztázta a szerepét”. (Ranocchia sajtónak adott nyilatkozatát itt olvashatja!) A resport.it arról számolt be, hogy Lanzafame ugyanakkor sokkal több részlettel szolgált a hatóságoknak, és hosszasan válaszolt az ügyészek kérdéseire.

A portál információi szerint akkori csapattársaival ellentétben Lanzafame nem tagadott, és elismerte, hogy pénzt fogadott el a 2009. május 23-i, Salernitana elleni meccs (2–3) előtt az eredmény manipulálásáért, továbbá hogy az azt megelőző szezonban, a Treviso elleni összecsapás (2008. május 10., Bari–Treviso 0–1) előtt is adtak át neki pénzt. Lanzafame ezzel gyakorlatilag megerősítette a 2012 augusztusában a római ügyészségen (illetve feltehetőleg a barin is) tett vallomását, amikor elmondta: mindkét meccs esetében hat- vagy hétezer eurót kapott.

Az ügyben a következő napokban március 12-ig folytatódnak a kihallgatások, amelyek során többek között kikérdezik Antonio Contét, a Juventus jelenlegi, a Bari akkori vezetőedzőjét is.Ranocchia sajtónak adott nyilatkozatát itt olvashatja!) A resport.it arról számolt be, hogy Lanzafame ugyanakkor sokkal több részlettel szolgált a hatóságoknak, és hosszasan válaszolt az ügyészek kérdéseire.

A portál információi szerint akkori csapattársaival ellentétben Lanzafame nem tagadott, és elismerte, hogy pénzt fogadott el a 2009. május 23-i, Salernitana elleni meccs (2–3) előtt az eredmény manipulálásáért, továbbá hogy az azt megelőző szezonban, a Treviso elleni összecsapás (2008. május 10., Bari–Treviso 0–1) előtt is adtak át neki pénzt. Lanzafame ezzel gyakorlatilag megerősítette a 2012 augusztusában a római ügyészségen (illetve feltehetőleg a barin is) tett vallomását, amikor elmondta: mindkét meccs esetében hat- vagy hétezer eurót kapott.

Az ügyben a következő napokban március 12-ig folytatódnak a kihallgatások, amelyek során többek között kikérdezik Antonio Contét, a Juventus jelenlegi, a Bari akkori vezetőedzőjét is.

 

Legfrissebb hírek

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Botrányba fulladt a Serie B osztályozója, megmenekült a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.06.23. 10:17

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.17. 12:46

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45
Ezek is érdekelhetik