Inter: a River Plate hazavinné az argentin középpályást

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 23:03
A River Plate elnöke, Daniel Passarella az olasz sajtónak megerősítette, azért utazott Olaszországba, hogy megszerezze az Internazionale játékosát, Ricardo Álvarezt.

„Álvarezért vagyok itt. Az Inter két játékost akar eladni, az egyik Wesley Sneijder, a másik pedig Álvarez lehet. Találkozok a vezetőikkel, aztán meglátjuk, mi történik” – nyilatkozta a patinás argentin klub elnöke.

A Ricky becenévre hallgató – amúgy Boca Juniors- és Vélez Sarsfield-nevelés – argentin középpályás 2011-ben szerződött az Interhez, ahol azonban nem tudott állandó helyet kiharcolni magának a kezdőben, Andrea Stramaccioni csak kiegészítő emberként számol vele, a River Plate-nek azonban nem lesz könnyű megszerezni őt, mert állítólag az Arsenal is szemet vetett rá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
19 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik