Napoli: Cavani hálás a klubnak és a szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2012.12.28. 19:10
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli uruguayi válogatott támadója, Edinson Cavani hálás a klubnak, de elmondása szerint még sok tennivalójuk van.
Cavani a 2010-es átigazolása óta üzemi mennyiségben termeli a gólokat, 83 bajnoki mérkőzésen 62-szer volt eredményes a Napoli színeiben, és a liga egyik legjobb támadójává fejlődött. „Hálás vagyok a városnak és a csapatnak – nyilatkozta Cavani. – Fontos, hogy érezzem a szurkolók szeretetét, ennek hála tudom a legjobbamat nyújtani. Alig várom, hogy egy újabb évet kezdjek meg a Napolival.” A 2012-es naptári év kifejezetten jól sikerült a 25 éves csatárnak, hiszen 43 gólt szerzett. „Egyik nap felhívott az elnök úr, hogy gratuláljon nekem. Ez a gesztus nagyon sokat jelentett nekem. Még mindig fejlődésben lévő csapatunk van, még ha közel is vagyunk a csúcshoz. Harcos csapatunk van, amely sohasem adja fel” – tette hozzá Cavani, aki elmondta, nem könnyű egyszerre a bajnokságban és az Európa-ligában is helytállni.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik