Napoli: A scudetto nem elérhetetlen álom - Cavani

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 11:13
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2. helyén álló Napoli uruguayi támadója, Edinson Cavani szerint nem elérhetetlen álom a scudetto.

A 14. fordulóban a tabella első négy helyezettje közül egyedül a Napoli nyert, így két pontra megközelítette a listavezető Juventust.

„Nem úgy jöttem ide, hogy többet akarok tenni, mint Diego Maradona – szögezte le gyorsan Cavani. – Mindössze annyit akartam, hogy az emberek szívébe lopjam magam, és a klub történetének részese legyek.”

„A scudetto? Ez nem valami elérhetetlen álom… Az előttünk álló gárda befogható, a csapat és én is azon leszünk, hogy ez bekövetkezzen” – tette hozzá az uruguayi gólvágó.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 14 10 2 2 29–10 +19 32
2. Napoli 14 9 3 2 23–11 +12 30
3. Fiorentina 14 8 4 2 25–12 +13 28
4. Internazionale 14 9 1 4 26–16 +10 28
5. Lazio 14 8 2 4 22–17 +5 26
6. Roma 14 7 2 5 31–23 +8 23
7. Parma 14 5 5 4 17–18 –1 20
8. Catania 14 5 4 5 18–20 –2 19
9. Milan 14 5 3 6 21–18 +3 18
10. Atalanta 14 6 2 6 14–20 –6 18
11. Sampdoria 14 5 2 7 17–19 –2 16
12. Udinese 14 3 7 4 18–23 –5 16
13. Cagliari 14 4 4 6 13–20 –7 16
14. Torino 14 3 7 4 15–14 +1 15
15. Palermo 14 3 5 6 14–21 –7 14
16. Genoa 14 3 3 8 14–22 –8 12
17. Chievo 14 3 3 8 13–25 –12 12
18. Siena 14 4 5 5 13–14 –1 11
19. Bologna 14 3 2 9 15–19 –4 11
20. Pescara 14 3 2 9 9–25 –16 11

Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
21 órája

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik