Inter: ügynöke szerint Maicon 25 millió euróért megvásárolható

Vágólapra másolva!
2011.08.05. 12:51
A brazil jobbhátvéd, Jonathan leigazolása óta lebeg annak lehetősége az Internél, hogy poszt- és honfitársa, Maicon a nyáron elhagyja a klubot. Maicon ügynöke szerint ennek az ára 25 millió euró.

„Ebben az évben sor kerülhet a klubcserére – idézi az issussidiario.net a Real Madrid és a Manchester City által is üldözött védő ügynökét, Antonio Caliendót. – Az átigazolási piac még javában dübörög, és egyik napról a másikra bármi megtörténhet. Az biztos, hogy Massimo Moratti elnök készpénzt kér a Realtól Maiconért, nem játékost. Tavaly elutasított már egy 25 millió eurós ajánlatot, ha idén kapna ilyet, elfogadná. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Real adna ennyit egy 30 éves játékosért."Antonio Caliendót. – Az átigazolási piac még javában dübörög, és egyik napról a másikra bármi megtörténhet. Az biztos, hogy Massimo Moratti elnök készpénzt kér a Realtól Maiconért, nem játékost. Tavaly elutasított már egy 25 millió eurós ajánlatot, ha idén kapna ilyet, elfogadná. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Real adna ennyit egy 30 éves játékosért."

 

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58
Ezek is érdekelhetik