Inter: Csak az Isten a megmondhatója, hogy mi lesz a sorsom - Sneijder

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.13. 09:12
Wesley Sneijder, az Internazionale holland válogatott labdarúgója azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudja, mit tartogat számára a jövő.

„Csak az Isten a megmondhatója, hogy mi lesz a sorsom – fogalmazott a játékmester a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilapban. – Nagyon jó a kapcsolatom a játékostársaimmal, úgy tekintem őket, mintha a testvéreim lennének. Az idén sokat voltam sérült, remélem, a következő időszakban elkerülnek a bajok, és ígérem: mindent elkövetek a sikerek érdekében."

A 27 éves középpályás, aki korábban az Ajaxban és a Real Madridban játszott, 2010-ben mindent megnyert a milánói kék-feketékkel, azaz a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a kupában is diadalmaskodott. A tavalyi dél-afrikai világbajnokságon Sneijder az ezüstérmes holland válogatott egyik legjobbja volt, öt gólt szerzett a tornán.

Sneijder szerződése 2015-ben jár le az Internél.

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik