Milan: követhetetlen leccei cserék; Mourinho: az Inter lesz a bajnok

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 16:23
null
Massimo Ambrosini, a Milan csapatkapitánya nem érti a helyzetet (Fotó: Action Images)
Miközben az olasz labdarúgó-bajnokság tabelláját vezető, de az utóbbi hetekben behúzott kézifékkel araszoló Milannál a pontvesztések miatt kissé már bosszúsak, a városi rivális Internél egyre jobb a hangulat. José Mourinho, a tavaly nyáron a Real Madridhoz távozó sikerkovács szakvezető a távolból már meg is üzente: szerinte megint az Inter lesz a bajnok.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője szerint hiába a két egymást követő döntetlen (vasárnap, a 20. fordulóban például 1–1 a bennmaradásért küzdő Lecce ellen) és az előny lassú fogyása, semmi ok arra, hogy kongjanak a vészharangok.

„Egy hosszú idény során természetes, hogy ugyanaz a csapat, amelyik ötször-hatszor is képes nyerni egyhuzamban, egyszer-egyszer pontot veszít olyan ellenféllel szemben, amelyik alig lő a kapujára – mondta Allegri. – Nincs ok tehát az aggodalomra, ezzel együtt persze bosszantó, hogy elszórtunk két pontot. Kevés volt az ötlet a játékunkban, de a gól után feljavultunk, balszerencse, hogy nem tudtuk megőrizni az előnyünket."

A Milan trénere hangsúlyozta, a Lecce sokáig semmiféle veszélyt nem jelentett csapata kapujára, aztán jött Olivera gólja. Allegri így magyarázta a védelem kihagyását:

„A második félidőben a Lecce hármat is cserélt, játékosaim kissé összezavarodtak, kinek kit kellene őriznie annál a bizonyos szögletnél."

Alessandro Nesta, a gólnál elmélázó Milan-védelem oszlopa is elkeseredett:

„Két fontos pontot veszítettünk. Még ha nem is játszottunk jól, jó ideig kézben tartottuk a meccset, nagy kár, hogy a góljukat eredményező szögletnél naivak voltunk. Keserű a szánk íze, de nem sajnálkozhatunk a végtelenségig, újra fel kell pörögnünk."

A városi vetélytárs Inter elnöke, Massimo Moratti nem győzi dicsérni Leonardót, a nemrégiben kinevezett új vezetőedzőt, akinek irányításával a fekete-kékek szombaton 4–1-re legyőzték a Bolognát:

„Leonardo pontosan mérte fel az öltözői hangulatot, pszichológiai szempontból remek munkát végez, máris mindenki jobban dolgozik – jelezte Moratti, érzékeli a változásokat. – Lelkesek és eltökéltek a játékosok, jó futballt nyújtanak, többet nem is kívánhatnék."

A témához hozzászólt a távolból José Mourinho is, akivel tavaly bajnok lett a csapat, és akinek szívében – saját megfogalmazása szerint – a Chelsea és a Setúbal mellett az Inter is mindörökké ott lakozik. Ezért aztán a csapattal együtt ő is szenvedni szokott, amikor rosszul mennek a dolgok, és most, hogy jóra fordulni látszanak a dolgok, együtt örül vele.

„Ez független attól, hogy Leonardónak, Beníteznek vagy másnak hívják az edzőt. De azt rögtön észrevettem, hogy Leonardóval boldog a csapat, márpedig ezzel már félúton is járnak a siker felé. Azt gyanítom, a történet vége ugyanaz lesz, mint legutóbb, azaz ismét az Interé lesz a scudetto" – mondta Mourinho, Leonardót „fantasztikus és intelligens" edzőnek nevezve.

Végül egy szokásos Maurizio Zamparini-tiráda kedvéért látogassunk le a Serie A középmezőnyébe. A Palermo elnöke szerint a Cagliari méteres lesgóllal roppantotta meg csapatát vasárnap, és rövid időn belül ez már a harmadik, pontjaikba kerülő súlyos játékvezetői hiba. A megoldás?

„Nem tudok jobbat javasolni, börtönbe kell zárni a játékvezetőket. Ha valaki nem érzékel egy ekkora lesállást, az vagy alkalmatlan a munkájára, vagy pedig szimplán becstelen. Magyarázatot követelek a játékvezetők elnökétől!" – mondta a hangzatos nyilatkozatairól híres klubvezető.

AZ ÁLLÁS
  1. Milan 20 12 5 3 35–18 +17  41
  2. Lazio 20 11 4 5 26–18 +8  37
  3. Napoli 20 11 4 5 30–20 +10  37
  4. Roma 20 10 5 5 28–24 +4  35
  5. Juventus 20 9 7 4 35–25 +10  34
  6. Internazionale 18 9 5 4 29–17 +12  32
  7. Palermo 20 9 4 7 33–25 +8  31
  8. Udinese 20 9 3 8 31–27 +4  30
  9. Cagliari 20 7 5 8 24–19 +5  26
10. Sampdoria 19 6 8 5 20–18 +2  26
11. Fiorentina 19 6 6 7 20–20 0 24
12. Chievo 20 5 8 7 20–22 –2  23
13. Genoa 19 6 5 8 15–19 –4  23
14. Catania 20 5 7 8 18–25 –7  22
15. Bologna* 20 6 7 7 20–28 –8  22
16. Parma 20 5 7 8 19–25 –6  22
17. Cesena 19 5 4 10 13–22 –9  19
18. Lecce 20 5 4 11 19–37 –18  19
19. Brescia 20 5 3 12 17–26 –9  18
20. Bari 20 3 5 12 13–30 –17  14
 *A Bolognától három pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik