Elhunyt az olaszok világbajnok, csúcstartó trénerlegendája

Vágólapra másolva!
2010.12.21. 12:35
null
A diadalittas mestert vállon viszik le a vb-döntő után (Fotók: Action Images)
Kedd hajnalban 83 éves korában elhunyt Enzo Bearzot, az 1982-es olasz labdarúgó-válogatottat világbajnoki címig vezető szövetségi kapitány.

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Enzo Bearzot, Olaszország egyik legendás labdarúgóedzője, az 1982-ben világbajnoki címet szerző válogatott szövetségi kapitánya.

Enzo Bearzot (1927–2010)
Enzo Bearzot (1927–2010)

Bearzot a squadra azzurra csúcstartója: 1975 és 1986 között 104 mérkőzésen irányította az olasz nemzeti csapatot, amelynek élén más trénernek nem adatott meg ennyi találkozó.

A későbbi szakember játékosként a Pro Gorizia, az Internazionale, a Catania és a Torino mezét húzhatta magára, a válogatottban pedig egyszer szerepelt. 1964-ben – 37 éves korában – vonult vissza az aktív játéktól.

Bearzot ezután másodedző lett a Torinónál, és érdekesség, hogy klubcsapatot csupán egyetlen idényben irányított: a Serie C-ben – az 1968–1969-es szezonban – a Prato trénere volt. Az olasz szövetség felkérésére elvállalta az U23-as válogatott irányítását, aztán 1974-ben Ferruccio Valcareggi segítője volt a világbajnokságon, majd Fulvio Bernardini mellett dolgozott.

1977-ben nevezték ki a csapat élére, amelyet az 1978-as argentínai világbajnokságon, illetve a hazai rendezésű 1980-as Európa-bajnokságon is a negyedik helyre vezetett.

Az 1982-es vb-n a gyenge játékkal kirukkoló olasz csapat csak három döntetlennel lépett tovább a csoportjából, így Bearzot „megkapta a magáét" a szurkolóktól és a sajtótól is. A szakember sajtócsendet hirdetett, a squadra azzurra pedig fokozatosan javuló játékkal, a szenzációs formába lendülő Paolo Rossi vezetésével megnyerte története harmadik világbajnoki címét, az NSZK 3–1-es döntőbeli legyőzésével. Ez volt az olaszok első vb-aranyérme 1938 óta.

Bearzot az 1986-os vb-re is kivezette a válogatottat, de lemondott, miután a mexikói tornán Franciaország a nyolcaddöntőben búcsúztatta a címvédőt. Az idős szakember 2002 és 2005 között ismét a szövetség rendelkezésére állt és a technikai bizottságot vezette. Milánóban hunyt el.

 

50 MÉRKŐZÉSNÉL IS TÖBB A SQUADRA AZZURRA KISPADJÁN
Szövetségi kapitány Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Vb-cím
Enzo Bearzot 104 51 28 25 1
Vittorio Pozzo 97 65 17 15 2
Ferruccio Valcareggi 58 31 21 6
Marcello Lippi 56 28 21 7 1
Azeglio Vicini 54 32 15 7
Arrigo Sacchi 53 34 11 8

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Gyász: elhunyt Bálint András, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa

Egyéb egyéni
2025.05.08. 10:49

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57
Ezek is érdekelhetik