| Született: 1977. 05. 29., Pesaro |
| Posztja: (védekező) középpályás |
| Klubjai: Cesena, AC Milan, Venezia (kölcsönben), AC Milan |
| Eddigi Milan-bajnokijai: 240 mérkőzés/23 gól |
Az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője, Leonardo először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy kinevezték a milánói gárda vezetőedzőjének. A brazil elmondta, hatalmas kihívást jelent számára Carlo Ancelotti, Paolo Maldini és Kaká távozása után új csapatot építeni. A szakember továbbá azt is bejelentette, hogy Massimo Ambrosini lesz a piros-feketék új kapitánya.

Fotó: Reuters
Leonardo (balra) Amborsinit (jobbra) választotta csapatkapitánynak

Fotó: Reuters
Leonardo (balra) Amborsinit (jobbra) választotta csapatkapitánynak
NÉVJEGY
„Egy hónap elteltével is meg vagyok győződve arról, jól döntöttem, amikor elvállaltam a csapat vezetését” – nyilatkozta Leonardo.
„Nagy kihívás Carlo Ancelotti helyébe lépni, pláne olyan időben, amikor két meghatározó játékos, Paolo Maldini (visszavonul) és Kaká (a Realhoz szerződött) is távozott a klubtól” – fogalmazott Leonardo, aki hozzátette, úgy érzi, képes lesz olyan csapatot építeni, amely újra a legmagasabb szinten fog játszani.
A szakember továbbá bejelentette, hogy Massimo Ambrosini lesz a csapat új kapitánya, mert személyisége remekül beleillik abba a sorba, ami Franco Baresivel kezdődött és Paolo Maldinivel folytatódott (1982 óta Ambrosini lesz a Milan harmadik csapatkapitánya).
„Nagyon örülök, hogy Ambrosini szerződést hosszabbított, mert azt a vérvonalat képviseli, amit Albertini, Maldini, Costacurta vagy Baresi: a Milan van a DNS-ében is. Ezért választottam csapatkapitányomnak” – mondta a fiatal szakvezető.
Leonardóhoz hasonlóan nagyon pozitívan látja klubja jövőjét a tulajdonos Silvio Berlusconi is, aki ugyancsak mai nyilatkozatában megjegyezte, senki, még az Inter sem készül jobb alakulattal Olaszországban, mint a Milan.
A MILAN KAPITÁNYAI A II. VILÁGHÁBORÚ ÓTA
| Giuseppe Antonini (1945–1949) |
| Andrea Bonomi (1949–1952) |
| Carlo Annovazzi (1952–1953) |
| Omero Tognon (1953–1954) |
| Gunnar Nordahl (1954–1956) |
| Niels Liedholm (1956–1961) |
| Francesco Zagatti (1961) |
| Cesare Maldini (1961–1966) |
| Gianni Rivera (1966–1975 és 1976–1979) |
| Romeo Benetti (1975–1976) |
| Alberto Bigon (1979–1980) |
| Aldo Madera (1980–1981) |
| Fulvio Collovati (1981–1982) |
| Franco Baresi (1982–1997) |
| Paolo Maldini (1997–2009) |
| Massimo Ambrosini (2009–) |
Legfrissebb hírek

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi
Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39
Ezek is érdekelhetik






