A Juventus nem tudta kihasználni az Inter délutáni botlását

Vágólapra másolva!
2009.04.11. 22:44
Címkék
A Genoa 2–1-es félidőt követően 3–2-re győzött a Juventus ellen a Serie A 31. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Az emberhátrányban játszó torinóiak a 84. percben egyenlítettek másodszor, de a Genoának még volt válasza, így megszakította a Juve ellen 1991 óta tartó nyeretlenségi sorozatát.
Del Piero (balra) és Rossi közül az utóbbi örülhetett a meccs végén
Fotó: Action Images
Del Piero (balra) és Rossi közül az utóbbi örülhetett a meccs végén
Del Piero (balra) és Rossi közül az utóbbi örülhetett a meccs végén
Fotó: Action Images
Del Piero (balra) és Rossi közül az utóbbi örülhetett a meccs végén

A Palermo megtette azt a szívességet a Juventusnak, hogy döntetlent játszott az Inter vendégeként, így a torinóiak azzal a tudattal léphettek pályára Genoában, hogy győzelmük esetén hét pontra megközelíthetik a listavezető fekete-kékeket.

Ennek ellenére a hazaiak kezdtek veszélyesebben, és bár Raffale Palladino és Giuseppe Sculli helyzeteiből még nem született gól, a 29. percben már örülhettek a hazaiak. Giandomenico Mesto tört előre, és bár a Juve-védők szerelték őt, a labda pont Thiago Motta elé került, aki futtából kilőtte a jobb alsó sarkot.

Már úgy tűnt, hogy 1–0-val vonulhatnak szünetre a csapatok, azonban ehelyett 2–1-gyel tértek pihenőre. Előbb egy védelmi hibát kihasználva Del Piero csapott le a labdára, és a menteni igyekvő Matteo Ferrari becsúszását követően a játékvezető 11-est adott, amit a sértett magabiztosan értékesített.

A háromperces hosszabbításban azonban jött ismét Motta, és egy szöglet után szép fejes góllal szerezte meg ismét a vezetést csapatának.

A második félidő elején Vincenzo Iaquinta adhatott volna gólpasszt, ám önzetlenségét Pavel Nedved nem tudta kihasználni, első lövését a gólvonalról vágták ki, míg a cseh játékos ismétlése fölé szállt.

A 64. percben aztán még nehezebb helyzetbe került a Juve, mivel Mauro Camoranesit Gianluca Rocchi játékvezető egyből kiállította a Scullival szemben elkövetett csúnya szabálytalansága után.

A Juve-nevelés Sculli továbbra is csapata egyik legaktívabb embere maradt, többször is kétgólosra növelhette volna a Genoa előnyét, de vagy nem célzott pontosan vagy Gianluigi Buffon védett bravúrral.

A kihagyott helyzeteknek pedig igazán a 84. percben lett jelentőségük, amikor a Juventus másodszor is kiegyenlített. A Genoa védői próbálták szerelni Nedvedet, a labda Iaquinta elé pattant, aki pedig higgadtan emelt Rubinho felett a hálóba.

A „zebrák” azonban mégis pont nélkül maradtak, mivel lescsapdájuk a 88. percben besült, és az önzetlen Marco Rossi passzát követően Raffaele Palladinónak már csak az üres kapuba kellett továbbítania.

A Juventus pedig harmadszor már nem tudott egyenlíteni, így 1991-et követően ismét vereséget szenvedett a Genoától, az Inter pedig pontvesztése ellenére növelni tudta előnyét.

A mérkőzés góljait itt nézheti meg.

SERIE A

31. FORDULÓ
Genoa–Juventus 3–2 (Motta 29., 45+3., Palladino 88., ill. Del Piero 45. – 11-esből, Iaquinta 84.)


AZ ÁLLÁS

1. Internazionale 31 22 7 2 57–23 +34 73
2. Juventus 31 19 6 6 56–29 +27 63
3. Milan 31 18 7 6 54–28 +26 61
4. Genoa 31 16 9 6 43–29 +14 57
5. Fiorentina 31 17 4 10 43–31 +12 55
6. Roma 31 14 7 10 48–46 +2 49
7. Palermo 31 14 4 13 42–40 +2 46
8. Cagliari 31 13 6 12 36–31 +5 45
9. Lazio 31 13 5 13 43–45 –2 44
10. Atalanta 31 12 5 14 36–35 +1 41
11. Sampdoria 31 10 10 11 36–39 –3 40
12. Napoli 31 10 9 12 35–35 0 39
13. Siena 31 10 7 14 29–33 –4 37
14. Catania 31 10 7 14 31–37 –6 37
15. Udinese 30 9 9 12 38–42 –4 36
16. Chievo 31 7 10 14 28–40 –12 31
17. Torino 31 6 9 16 28–47 –19 27
18. Bologna 31 6 8 17 33–53 –20 26
19. Lecce 31 4 12 15 27–53 –26 24
20. Reggina 30 3 11 16 22–49 –27 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik