Olaszország: bemutatták a Juve új stadionjának terveit

Vágólapra másolva!
2009.03.06. 11:50
Címkék
Csütörtökön Torinóban bemutatták a Juventus új stadionjának végleges projekttervét. A tervek szerint a 2011-re elkészülő létesítmény a világon az első olyan stadion lesz, amely összekapcsolja a futballt, az üzletet és a szabadidőt.
„Az új Juventus-stadion lesz a világon az első, amely összekapcsolja majd a futballt, az üzletet és a család körében eltöltött szabadidőt. Ez nem angol stílusú építmény, hanem torinoi stílusú. Március végére befejeződnek a helyszínen a bontási munkálatok és megkezdődhet az építkezés” – nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón a Juventus sportigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón.„Ez egyedülálló projekt a maga nemében. Európában sok nagyszerű stadion létezik, ahol üzletek is találhatóak, de ennyire sokoldalú funkciókat egyik sem képes ellátni” – tette hozzá a sajtótájékoztatón résztvevő mérnök, Alberto Rolla.A 90 millió euróból megvalósuló sportkomplexum építkezésének előkészítései már 2008 őszén megkezdődtek, az új arénát pedig 2011-ben szeretnék átadni.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik