Igazi sztárparádé várható vasárnap a Roma–Milan olasz bajnoki mérkőzésen, hiszen a vendégeknél a három aranylabdás, Kaká, Ronaldinho és Sevcsenko mellett pályára léphet – tétmérkőzésen először – az angol David Beckham is. Luciano Spalletti ugyanakkor kijelentette, hogy nem tart a Milan ászaitól.

Fotó: Action Images (archív)
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól

Fotó: Action Images (archív)
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól
SERIE A
„Mi 11 játékossal állunk fel, és egyáltalán nem érdekel, hány klasszis játszik az ellenfélnél. Természetesen nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Milan remek együttes” – fogalmazott Spalletti.
„Bízok a csapatomban, a Roma is van olyan értékes gárda, mint a Milan” – tette hozzá Spalletti. Ha csak azt nézzük, hogy a fővárosiaknak van három világbajnoka, Daniele De Rossi, Simone Perotta és Francesco Totti személyében, akkor valóban helytálló Spalletti megállapítása. Igaz, a felsoroltak közül a sérüléssel küzdő csapatkapitány, Totti biztosan nem lép pályára a Milan ellen.
A szakvezető azt is elmondta, hogy nyílt, támadó szellemű csatára számít, vagyis a szurkolók biztosan jól szórakoznak majd.
Beckham kapcsán Spalletti megjegyezte, nagyszerű játékos, de kérdéses, milyen erőállapotban van, egyáltalán nem biztos, hogy végigbír játszani 90 percet.
Legfrissebb hírek

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi
Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39
Ezek is érdekelhetik






