Mourinho: „Megkaptam, akiket akartam, innen az enyém a felelősség”

Vágólapra másolva!
2008.09.03. 22:23
Ricardo Quaresma keddi szerződtetése után tökéletesen elégedett keretével José Mourinho, az Internazionale szakvezetője. A kitűnő portugál tréner három kívánságából (Mancini, Quaresma, Lampard) kettőt megkapott, a Chelsea középpályása helyett pedig alternatív megoldásként jött Sulley Muntari, így nem csoda, hogy Mourinho úgy érzi: az „alapanyag” adott, a siker vagy kudarc pedig csak rajta és a játékosokon múlik.
Tapsol-e még idén trófea mellett? José Mourinho megkapta, akiket akart, így úgy véli: innentől már az övé a felelősség
Fotó: Imago
Tapsol-e még idén trófea mellett? José Mourinho megkapta, akiket akart, így úgy véli: innentől már az övé a felelősség
Tapsol-e még idén trófea mellett? José Mourinho megkapta, akiket akart, így úgy véli: innentől már az övé a felelősség
Fotó: Imago
Tapsol-e még idén trófea mellett? José Mourinho megkapta, akiket akart, így úgy véli: innentől már az övé a felelősség

A sikerre nem kell magyarázat, a kudarcra pedig most már nincs mentség – így lehet a legrövidebben összefoglalni José Mourinho nyilatkozatát az Inter keretének kialakításáról. A Serie A küzdelmeit egy idegenbeli döntetlennel kezdő milánóiak edzője úgy érzi, a lehetőségeket maximálisan kihasználta az átigazolási időszakban a klub, így aztán egy esetleges gyenge szereplésre nem kereshet kifogásokat.

„Megkaptam, akiket akartam, és akikre szükségem volt. Most már minden felelősség az enyém és a játékosaimé” – nyilatkozta a portugál szakember.

Az Inter az átigazolási időszakban megszerezte a Romától a brazil Mancinit, a Portsmouth középpályájának motorját, Sulley Muntarit, majd végül a „piaczárás” előtt 18.6 millió euróért és Peléért a Mourinho által nagyon várt Ricardo Quaresmát is. A tréner elsősorban az Inter támadójátékát akarta gyorsítani a zseniális képességű szélső megszerzésével.

„Amikor aláírtam az Interhez, három játékost kértem a vezetőségtől, Mancinit, Quaresmát és Frank Lampardot. Mancinit és Quaresmát megkaptam, Lampard megszerzése érdekében pedig mindent megpróbáltak a vezetők. Amikor végül úgy döntött, hogy marad, Muntari szerződtetését kértem, és ez a vágyam is teljesült. Elégedett vagyok a kerettel, innentől már nem lehet kifogásokat keresni” – mondta Mourinho, akinek a hírek szerint Quaresma megszerzéséért némi nyomást kellett gyakorolnia az elnökségre.

„Kiegyensúlyozott a keret, több formációt is tudunk játszani. A játékosanyag minőségi, a felelősség pedig hatalmas, főleg, ha a Bajnokok Ligájára gondolok” – tekintett előre Mourinho.

A nyomás, ami azt illeti, tényleg hatalmas: az Inter drukkerei 1965 óta várnak a legnagyobb klubtrófea elhódítására, és az esetleges kudarcot mind a szurkolók, mind a vezetők rosszul tűrnék a hosszú várakozás után…
Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Simone Inzaghi távozik az Intertől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.03. 19:09

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 09:27
Ezek is érdekelhetik