AC Milan: Gattuso meggondolta magát, maradna Milánóban

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 22:47
Gennaro Gattuso megváltoztatta véleményét, és homlokegyenest ellenkezőt állított, mint tette két hete, amikor kifejtette, hogy el tudja képzelni a jövőjét valamelyik angol klubcsapatnál.
"Itt maradok még három évet, és itt fejezem majd be a pályafutásom" – jelentette ki ellentmondást nem tűrően az AC Milan 30 éves középpályása azután, hogy vasárnap kiderült, a klub nem szerepelhet ősztől a Bajnokok Ligájában.Ha Gattuso immár kitart elhatározása mellett, akkor az őt kitartóan csábító Bayern Münchennek is új kiszemelt után kell néznie.Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a futballistának egyébként nem lenne újdonság a brit közeg, hiszen korábban, az 1997–98-as szezonban a skót Rangersben futballozott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik