Videó: Gattuso összeszólalkozott a szakkommentátorral a Hajduk súlyos veresége után

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 12:13
Gennaro Gattusót kiakasztotta a szakkommentátor (Fotó: Getty Images)
Nem a megszokott módon zajlott a labdarúgó-mérkőzés utáni interjú a Rijeka–Hajduk Split horvát rangadót követően.

A HNK Rijeka hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Hajduk Splitet, és kétpontos előnyre tett szert riválisával szemben. A mérkőzés után a televíziósok interjút akartak készíteni Gennaro Gattusóval, a Hajduk edzőjével, aki meg is érkezett.

A korábbi világbajnok középpályás kezet fogott a riporterrel és a másik vendéggel, de a korábbi válogatott labdarúgóval, Josko Jeliciccsel nem. Sőt, elég keményen kiosztotta az 54 éves szakkommentátort.

„Mert túl sokat beszélsz. Nem tiszteled az embereket. Tudom, hogy fociztál, és hogy jól ismered a helyzetet. De mindig nagyon csúnyán beszélsz. Nem tisztellek téged” – fakadt ki Gattuso angol, olasz és spanyol kifejezéseket váltogatva.

Gattuso ezután a riporterhez fordult, várva a kérdéseket, de Jelicic nem hagyta annyiban, és most ő kontrázott spanyolul. 

„Nagyon rosszul játszotok” – mondta az egyszeres válogatott labdarúgó, Gattuso erre megint felé fordult, és egyre hevesebb lett a vita kettejük között. Végül az olasz edző úgy folytatta, hogy ha Jelicic ott marad, akkor ő egy szót sem nyilatkozik.

Gattuso a nyáron vette át a Hajdukot, de korábban dolgozott többek között a Milannál, Nápolyban, Valenciában és Marseille-ben is. 

 

 

Legfrissebb hírek

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Gennaro Gattuso: Vissza kell hozni a karakteres olasz futballt!

Foci vb 2026
2025.09.03. 11:42

Gattuso az új olasz szövetségi kapitány – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 16:18

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18

Itt a vége? Szögre akaszthatja a futballcsukát Rakitic – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.19. 13:49
Ezek is érdekelhetik