Juventus: Rosickyval pótolnák a visszavonuló Pavel Nedvedet

Vágólapra másolva!
2007.07.09. 16:37
Úgy néz ki, hogy a Juventustól a nyáron visszavonul 2003 aranylabdása, Pavel Nedved. A torinóiak az Arsenal középpályásában, a szintén cseh Tomas Rosickyban (képünkön) látják a szélső utódját.
Pavel Nedved már tavaly is fontolgatta a labdarúgó pályafutásának befejezését, de akkor a Juventus kizárása miatt a folytatás mellett döntött.

A következő hetekben hivatalosan is bejelenthetik Nedved visszavonulását – közölte az olasz sportújság, a Corriere dello Sport.

A „zebrák” vezetősége már megtalálta új kiszemeltjét, aki helyettesíteni tudná a veterán középpályást.

A cseh aranylabdást a tervek szerint egy honfitársa követné, ugyanis Tomas Rosicky a célpont, és az Arsenal kiválósága sem tartja kizártnak a váltást.

Rosicky hat évet húzott le a Borussia Dortmund csapatában 2001 és 2006 között, neve szinte egybeforrt a klubbal.

Az elmúlt idényt már az Arsenalnál kezdte, a bajnokságban negyedik lett az „ágyúsokkal”, míg a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben a PSV Eindhoven búcsúztatta őket.
Legfrissebb hírek

Arsenal: Rosicky megsérült a Barnet elleni mérkőzésen

Angol labdarúgás
2009.07.30. 16:33

Arsenal: csúszik Tomás Rosicky visszatérésének időpontja

Angol labdarúgás
2009.03.16. 22:25

Arsenal: Wenger szerint Eduardo három hét múlva már játszhat

Angol labdarúgás
2008.10.23. 17:13

Arsenal: Tomás Rosicky szeptemberben térhet vissza

Angol labdarúgás
2008.07.19. 13:50

Arsenal: Tomas Rosicky szezonjának valószínűleg vége

Angol labdarúgás
2008.04.07. 19:11

Serie A: az Inter meg akarja szerezni Rosickyt Figo helyére

Olasz labdarúgás
2007.11.13. 10:24

Tomás Rosicky lett a 2006. év labdarúgója Csehországban

Minden más foci
2007.02.06. 00:37

Szelet a hústornyok között

Archiv cikkek
2006.08.05. 00:35
Ezek is érdekelhetik