Luis Figo "kikötött" Milánóban, még egy szezont vállal az Interrel

Vágólapra másolva!
2007.06.11. 15:12
Az Internazionale hivatalos honlapján adta hírül a világnak, hogy az együttes korábbi portugál válogatott középpályása, Luis Figo határozott a jövőjéről, további egy esztendőre elkötelezi magát az idén 99 ponttal bajnokságot nyerő milánói klubhoz. Ezzel vége a Figo pályafutásával kapcsolatos találgatásoknak, hiszen az arab Al Ittihad klubbal való idő előtti szakítása után sokáig nem lehetett biztosat tudni a portugál klasszis terveiről. Korábban a Tottenhammel és a Los Angeles Galaxy-vel is szóba hozták, de most pont került a történet végére.
Luis Figo megtalálta a számítását Milánóban
Luis Figo megtalálta a számítását Milánóban
Luis Figo megtalálta a számítását Milánóban
Luis Figo megtalálta a számítását Milánóban
Luis Figo a napokban fogja aláírni Milánóban új szerződését, amelynek lejártakor, 2008. június 30-án szögre akasztja futballcipőjét a jelenleg 34 éves középpályás.

A hírek szerint a portugál klasszis hosszú távra tervez a kék-feketékkel, játékospályafutásának befejezése után is marad Massimo Moratti klubjánál.

Kiterjedt kapcsolatrendszerét, és a nemzetközi labdarúgóéletre való széles rálátását kamatoztatná a rutinos sztár az Inter vezetésében, a nemzetközi kapcsolatok terén.

Luis Figo a télen előszerződést kötött a szaúd-arábiai Al-Ittihaddal, de ezt később visszamondta, arra hivatkozva, hogy az arab klub idő előtt nyilvánosságra hozta a megállapodást.

Az elmúlt napokban a 34 éves szélső neve a Tottenham Hotspur és a Los Angeles Galaxy kívánságlistáján is megjelent, de immár végleg pont került a Figo-sagára.

LUÍS FILIPE MADEIRA CAEIRO FIGO

NÉVJEGY
Születési időpont: 1972. November 4
Születési hely: Lisszabon
Magassága: 1.80 m
Posztja: jobboldali középpályás, támadó középpályás
Jelenlegi klubja: Internazionale
Mezszáma: 7
KLUBJAI
Időszak Klub Meccs Gól
1989-1995 Sporting CP 137 16
1995-2000 FC Barcelona 172 30
2000-2005 Real Madrid 165 36
2005-2007 Internazionale 66 7
VÁLOGATOTT
1991-2006 Portugália 127 32
Legfrissebb hírek

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Simone Inzaghi távozik az Intertől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.03. 19:09
Ezek is érdekelhetik