Luis Figo lefújta az arab kalandot, maradhat az Inter együttesénél

Vágólapra másolva!
2007.05.29. 16:28
A legújabb Portugáliából érkező hírek szerint az Inter középpályása, Luis Figo felbontja az év elején megkötött szerződését az Al Ittihad nevű szaúd-arábiai klubbal. A luzitán sajtó szerint Figo arra hivatkozik, hogy az arab klub és elnöke, al-Balvi sejk szerződésszegést követett el, ezért kilép a kontraktusból és kárpótlást sem fog fizetni.
Figo és al-Balvi sejk végül nem tudott dűlőre jutni egymással
Figo és al-Balvi sejk végül nem tudott dűlőre jutni egymással
Figo és al-Balvi sejk végül nem tudott dűlőre jutni egymással
Figo és al-Balvi sejk végül nem tudott dűlőre jutni egymással

A portugál O Jogo és A Bola újságok ma délután közölték internetes honlapjukon, hogy Luis Figo visszamondja a szerződését az Al Ittihad nevű szaúd-arábiai klubbal. A portugál klasszis januárban kötelezte el magát a 2004-ben és 2005-ben az ázsiai Bajnokok Ligáját megnyerő együtteshez, és szeptembertől költözött volna egy évre Szaúd-Arábiába.

„A 2007. január 4-i megállapodásunkat követően az Al Ittihad nem tartotta be a szerződés írásban rögzített feltételeit, és mivel egyoldalú szerződésszegésről van szó, ezért nem jár kompenzáció a kontraktus felmondása miatt a klubnak.

Azzal a hozzáállással amelyet az Al Ittihad és különösen Manszur al-Balvi képviselt, nem tartották tiszteletben a szerződésben leírtakat. Az ügyről értesítjük a FIFA illetékes testületét is.” –szólt Figo kommünikéje, amely ma délután került napvilágra.

Figo és menedzsmentje elsősorban Manszur al-Balvira, a klub dúsgazdag tulajdonosára haragudott meg, vélhetően a szerződés bizonyos anyagi részleteivel lehet kapcsolatos nézeteltérésük.

A Sporting Lisszabonnál, az FC Barcelonánál és a Real Madridnál is megfordult, 127-szeres válogatott sztár azért kívánt távozni az év elején Milánóból, mert Roberto Mancini vezetőedző legtöbbször csak csereként számított rá. A tavaszi szezonban azonban kulcsember volt a Serie A-ban toronymagasan, 97 ponttal az első helyen végző kék-feketéknél, és könnyen lehet szívesen „lehúzna” még egy vagy két szezont az Inter mezében.
Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik